Hangtalan saruján...

Hangtalan saruján...


Hangtalan saruján vándorpor,
Épp most jött ki a városból.
Égen vetne, de mélyen szánt,
Mutatkozz be!
             Ő a belédzárt.

Nem olyan bölcs, mint a mesékben,
De nem is nevetne a hülyéken.
Két szeme együgyű megnyílás,
Mutatkozz be!
            Ő a disznóláb.

Nem szól hozzád, csak sétáltok,
Síkságot fognak a sziklások,
Ahol tűlevél van, vagy olajág,
Borulj térdre!
            Ez az új hazád.

Népdalos

Ennek a dallamára írtam egy szöveget : )

Esőisten

Fogd a botom, esőisten,
Hogyha nem kell, vidd a szívem!
Öltöztesd fel friss ruhával,
Koszorúzd meg szivárvánnyal.

Én meg majd a belső űrben,
Mint barlangból, rossz időben,
Szétnézek majd a határba',
Meresztek a szivárványra.

Villámlelkű, kéz a kézben,
Jön az ég, hogy földig érjen,
A lélekvillám nehéz áram,
De én most a földbe zártam.

És a csönd, az ezüstpersely,
Megtellik az esőcseppel,
És a bordás, borús barlang,
Úgy kondul meg, mint a harang,

Megszólal az esőisten:
"Tessék itt van, fogd a szivem,
Testén fénylő, friss ruhával,
Zsebében egy kis csuhával.

A kis csuha, hogyha esik,
Mérföldesre terpeszkedik,
És az egész világ látja,
Kifeszül a boldog fátyla.

Kampófaggyú

Kampófaggyú


Elbújt a zöld ág is fehér erdőben,
Az egész világ téliálomnapló,
Lehellet játszós kincses ablakok,
Virágain túl a kampófaggyú.
Szétszórt magvaknak ablakpárkánya
Igazi túlélő csalogató,
És majd a húzódó medveárnyékból,
Bújik a zöld ág, a szabduló.

Zsákok

Zsákok

Ez már a láz, a hamvanincs,
Az éjjel  halhideg hamu,
Üres mosolyod, a lüktető,
Emlékké fakult visszaút.
Az egyetlen ami megmarad.
Koszos ruhád ma rám kerül:
A krumpliszsákok boldogok.
A vödörben halhideg hamu.
A lelkünkre zárt sötétben,
Újra egymásba csírázunk.

Élettánc

Élettánc

Mögöttem egy, mögöttem egy angyal,

Elfutott a fekete faggyal,

Nemtudom, de, nemtudom, de érzem,

Nem lesz több véleményem.

Csak elfutok, csak elfutok a faggyal,

Üresbe villámló aggyal.

Tépkedi a, tépkedi a testem,

Tüskebokorba estem.

Villámlik a, villámlik a lélek,

Sóbálványokra nézek,

Összevissza, összevissza állnak,

Újra emberré válnak.

És az angyal, és az angyal ott van,

A földön a könnye koppan.

Az emberek, az emberek meg néznek,

Szemükben újra fények.

Hullámzik a, hullámzik a testük,

Holt szívükben eskük,

Élettáncba, élettáncba fognak,

Többet nem fogadkoznak.

Radiohead

A folyóba ugrottam, és mit láttam ott ?
Fekete szemű angyalok úszkáltak velem;
Lélekautóktól ragyogott a hold,
És amit valaha láttam, fogta a kezem.
Mindenki, akit szerettem, velem volt.
Minden múltam és minden jövendőm.
Egy kis csónakban a mennybe eveztünk
Kétségek és félelmek nélkül.

(Radiohead: Pyramid Song)

Bennem

bennem nincs
magasság
se mélység
csak derengő
sekélység
és álterhes
szerénység
nem-énnek lenni
volna jó

repülni
a szélben,
a fekete-lombú
éjben,
és megszűnni
egészen.
nem-énnek lenni volna jó

Űrgalambnak a téren,
vagy hajszálérnek az égen,
magasabban, vagy mélyen.
Nem-énnek lenni volna jó

Megcsillanni a fényben,
elpusztulni, de szépen,
és itt lenni, de mégsem:
Nem-énnek lenni volna jó